Visi Márton

Integrál szemléletű önismereti mentor, aki holisztikus rendszer szemlélettel közelít az élethez, s társul az emberekhez.

 

A humán és a reál oldalam egyaránt erős, ezért mindkét területen folyamatosan képeztem és képzem magam. Abban hiszek, hogy annak a tudásnak van értéke, amit gyakorlatba fordítunk, s hogy a tapasztalati tudásunk továbbadása alapvető fontosságú egy élhető, működőképes világ kialakításáért. Ennek jegyében vállalok önismereti mentorságot.


Az életet, és az emberi kapcsolatokat rendszer szemlélettel közelítem. Mindig szerettem mélyeket beszélgetni a barátaimmal, ismerőseimmel. Egy tartalmas beszélgetés során feltárhatjuk a valódi szándékokat, s ezek tisztázásával nyertes-nyertes kapcsolatok és működő megoldások kialakítása felé léphetünk.

Lényeglátó beállítottságom segített jó összekötővé válnom a korábbi munkáimban. Két nagyvállalatnál 12 évet dolgoztam, megtapasztaltam, hogy milyen egy 400 fős műszaki terület vezető-helyettesének lenni. Szeretek stratégiákban is gondolkodni. Minden rendszer elemekből és emberekből áll, tapasztalom, hogy rugalmas hozzáállással lehetséges eredményeket elérni. Ehhez fontos empátiával fordulni partnereink felé és közvetlen hangot ütni meg a kommunikációban. 

 

Szeretek stratégiákban is gondolkodni. Minden rendszer elemekből és emberekből áll, tapasztalom, hogy rugalmas hozzáállással lehetséges eredményeket elérni. Ehhez fontos empátiával fordulni partnereink felé és közvetlen hangot ütni meg a kommunikációban.

Képzéseim során és csoportjaimban pontos visszajelzéseimért is kedveltek. Hiszem, hogy az új nézőpontokból kapott impulzusokkal építjük egymást.

Önismereti mentorként segítek a saját belső erőforrásaid feltérképezésében. Közös munkánk során a gyakorlatban használható pszichológiai és kommunikációs modelleket is átadok, amik szélesebb rálátást adnak élethelyzeteidre, s növelik rugalmasságodat.

Tapasztalataim és képzettségeim

  • 2018- Pszichodráma képzés, asszisztensi szakasz

  • 2017- Bodywork workshopok, csoportok tartása 230 óra tapasztalattal

  • 2016-2018 250 órás Pszichodráma saját élmény - Integratív Pszichoterápiás Egyesület

  • 2016 - Bodywork csoportvezető képzés, 2017-től szupervíziós szakaszban

  • 2014-2016 Recall healing - Magyarországon elérhető képzési moduljai

  • 2014-2015 250 óra Bodywork (Integratív táncterápia) csoportos önismeret

  • 2013-2015 120 órás NLP képzése - Integratív Pszichoterápiás Egyesület

  • 2013-2015 150 órás Pszichodráma saját élmény - Integratív Pszichoterápiás Egyesület

  • 2010-2012 Tiszta Kommunikáció és Kapcsolatdinamika képzések

  • 2010-2013 Integrál Akadémia 620 órás képzése, 150 órás csoportos önismerettel

  • 1998-2003 Tan Kapuja Buddhista Főiskola Asztrológia + NLP képzése

  • 2010-2017 330 óra egyéni önismeret, 160 óra KIP-NLP, 170 óra TP

Elérhetőség

Visi Márton

integrál tanácsadó, bodywork csoportvezető

visi.marton@integralmentoring.hu

06-70-259-4819