top of page
AdobeStock_446925012.jpeg

tiszta kommunikáció

a nyelv pszichológiájának tökéletes elsajátítása

trening

kik vagyunk?

Praktizáló szakemberként a Tiszta Kommunikáció módszertanát 2015 óta tanítom az Integrál Akadémián.

Gánti Bence, a téma kidolgozójának támogatásával és kiképzésével 2016 óta tesszük elérhetővé az intézmény falain kívül a téma oktatását. Az eddigi években a segítő szakemberek továbbképzését megcélzó Terápiás és Tiszta Kommunikáció tréningen belül tanítottam a témát. Most sok év után újra önálló anyagként a nagyközönségnek teszem elérhetővé.

a tiszta kommunikáció

A Tiszta Kommunikáció egy hatékony kommunikációs eszköz, amely a nyelvtani struktúrák módosításával játszma és dinamika mentes emberi és munkatársi kommunikációt, ezáltal együttműködést eredményez. 

 

Az elkent, ködös, felelősségvállalástól mentes és rejtett, ki-nem mondott dinamikák helyett tiszta, hiteles, felelősségvállalással átitatott kommunikáció születik. Segítségével a kölcsönös tiszteleten alapuló, konszenzusra törekvő szóba állás valósítható meg a mindennapi munkában és a saját életünkben.


A tiszta, hiteles kommunikáció segíti a kollégák közötti hatékony együttműködést. A feloldott konfliktusok és azok együttműködés felé mozduló megoldásaik bizalmi légkört teremtenek a csoporton belül, motiváló hatása van, erősíti a csoporthoz tartozás érzését.

A nyelv pszichológiája a nyelvtanban rejlik. A szavak használatán keresztül mi teremtjük saját mentális világunkat, a szavak tartalmán túl a mondatok nyelvi mintáival. A nyelv használatával nem csak saját mentális és érzelmi állapotainkat hozzuk létre, hanem a nyelvi mintáinkon keresztül a más emberekkel való kapcsolat minőségét is szabályozzuk és teremtjük. Ugyanakkor az emberi játszmákat és az áldott pillanatokat is így hozzuk létre és tartjuk fenn a kapcsolatainkban.

A tiszta kommunikáció tökéletes elsajátítása azt jelenti, hogy szó szerint személyes és interperszonális valóságokat hozunk létre, hatunk rájuk és megváltoztatjuk őket.

Amikor Tiszta Kommunikációt használunk, a pillanatok igazak, őszinték, hitelesek és felszabadítók. Ezáltal változik a kapcsolatok légköre, hatékonysága a munkánkban és a magánéletünkben egyaránt.

Image by Aarón Blanco Tejedor

miről szól a tréning?

A Tiszta Kommunikáció a nyelv pszichológiájának tökéletes elsajátítása, közösségi jóga. Amikor Tiszta Kommunikációt használsz, kapcsolatba kerülsz önmagaddal és a másikkal. Hiteles, önazonos jelenlétet hoz hétköznapi életedbe.

 

A tréning során a résztvevők megtanulják a kapcsolatokat befolyásoló ismérveket elméletben. Elsajátítják a tiszta kommunikáció szabályait. Felismerik a gondolkodásmód befolyásoló tényezőit a kommunikációjukra és azok hatását kapcsolati mintázatukra. A kapcsolatdinamikai tudás elsajátításával és a Tiszta Kommunikáció szabályai segítségével a tréning végére dinamika mentes és játszmamentes módon képesek írni, legyen az akár munkahelyi, akár magánszféra témájú anyag.

Ezzel pedig szabályozzák kapcsolati tereiket. Munkájukban hatékony, egyszerű módon képesek napi feladataikban együttműködni, amellyel harmóniát teremtenek és a konfliktusokat gyorsan és egyszerűen képesek kezelni.

tematika

  • pszichológiai alapok a kommunikációról és a kapcsolatokat befolyásoló tényezőkről

  • kommunikáció szintjei

  • tiszta kommunikáció pontjai

  • átfogalmazási gyakorlatok

  • visszafogalmazási gyakorlatok a kapcsolatdinamika alapján

Image by Dylan Gillis
Job interview
Image by Priscilla Du Preez

neked ajánlom a tréninget,
ha szeretnél:

  • játszmamentes, harmonikus kapcsolatokban élni

  • felelősségvállalással teli felnőtt módon élni és kommunikálni

  • kapcsolataidban, legyen az munkahelyi vagy magánéleti, az együttműködést keresed

  • hatékonyan és emberi módon önérvényesíteni, megtartva az egyensúlyt

Purple Walls

Mészáros Andrea

neuropszichológus

Szemléletformáló és sok szempontból újszerű volt számomra ez a képzés. Tartalmilag jól felépített, átgondolt másfél nap részese lehettem, nem beszélve az emberi tényezőkről. A kiscsoportos helyzet szerintem kifejezetten előnyös volt, hiszen mindenkinek volt lehetősége egy kicsit magán is dolgoznia, elgondolkodnia a személyes levelek elemzése kapcsán.

Hortobágyi Judit

irodai asszisztens

feltöltés alatt...

Rétvári Tamás

cégvezető

feltöltés alatt...

a képzés díja és egyéb részletek

A program létszámkorlátos, hogy hatékonyan, gyakorlatorientáltan tanulhassunk.  

A képzés 2 alkalmas, időpontja:

2024. április 5.: 11:00 - 18:00 és április 19.: 11:00 - 18:00

Helyszín: Budapest

A képzés díja:

2024. február 15-ig: 95.000 Ft

2024: február 15 után: 115 000 Ft

A befizetett összegek visszatérítésére nincs módunk. Kérünk, hogy ezt vedd figyelembe a jelentkezésedkor. A tréningről Katás egyéni vállalkozóként alanyi áfamentes számlát állítunk ki magánszemélyek részére. 

A számlát az átutaló személy nevére állítjuk ki.

jelentkezés

a tréning vezetője

DSCF2536.JPG

integrál szemléletű mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető, az Integrál Akadémia tanára

jelentkezes
bottom of page